Már a trailert elnézve sejtettem, hogy szerelem lesz ez a sorozat, mert hogy ne lennék odáig valamiért, ami arról szól, hogy kreálnak egy világot, ahova bemehetnek az emberek turistáskodni, az ott élők pedig azt hiszik, hogy az a valóság!

Trónok Harca óriási sikerén felbuzduló, nagy költségvetésű, Anthony Hopkins-szal előrukkoló sorozat, tehát elég nagy esély volt rá, hogy valami jó fog belőle kisülni.

Ráadásul már a második rész is közprédára került, még mielőtt hivatalosan megjelent volna.

A sorozat alapsztorija pont nekem való, az első két rész tökéletesen arról szólt, amire a trailer alapján számítani lehetett, hiszen az androidoknak minden történetben pont az a lényege, hogy öntudatra ébredjenek és elkezdjenek fellázadni a teremtőjük ellen. És nézzenek oda, van egy olyan android is, aki azért kattant be, mert túl sokszor törölték a programját majd adtak neki új személyiséget és ezek az emlékek elkezdtek keveredni… Khm, khm, mintha ilyesmit már „láttam” volna valahol… Ettől függetlenül persze szuper szál. Vagy éppen emiatt tetszik ennyire.

Még csak elég felületes információkat kapunk Wesworldről, de az összetettsége már heveny nyáladzásra késztet. A rengeteg élvhajhász Wesworld vendég mellett az eddig névtelen, fekete ruhás látogató érdekel a legjobban, aki már a világ „legnehezebb szintjén” játszik, és szépen oldogatja meg a rejtélyeket. Na meg azért néha megerőszakolja a főszereplő csajt, mert hát miért ne…

Nem mondom, bőven vannak az én ízlésemhez már túlságosan hatásvadász elemek, de hát miért is ne?

A karakterek egytől egyig szuperek, a trailerben azt hittem, hogy Dolorest utálni fogom, és kicsit mondjuk utálom is az idióta „az élet szép” programja miatt, de mégis tökéletesen érthető, hogy valaki ilyen lányt alkotott. Dolores a Mary Sue karakter tökéletes megtestesítője és hát miből lehetne látványosabb jellemfejlődést és drasztikus elborulást kihozni, mint a világ legszebb, legmosolygósabb, legpozitívabb lényéből.

Loganbe természetesen instant beleszerettem, kezdve ott, hogy „Te jó ég ez Dorián!”, mármint tényleg Dorian Gray a 2009-es filmből. Ráadásul egy egoista, beképzelt, biszex, „majd én megmutatom neked, milyen az igazi éned” karakter, szóval… Úgyis lesz még bőven szerepe!

Másik nagy kedvenc Lee Sizemore, aki kétségbeesetten próbálna jó sztorit összehozni a világhoz, de úgyis csak leoltják szegénykét.

A „tejes gyilkost” sajnálatos módon leselejtezték, pedig ha Westworldbe mennék, akkor tuti a hozzá hasonló vadállatok körül sündörögnék.

Ja igen, mert itt a lényeg, hogy aki Westworldbe megy szórakozni, annak ott semmi sem árthat. Testileg legalábbis.

És itt jön a kérdés, hogy mi a francot kezdenék magammal, ha tényleg elmehetnék Westworldbe? Mondán, hogy ráakaszkodnék Loganre, de az a baj, hogy ő nem szereplő, hanem szintén ember, szóval nem jöhet össze a dolog. Keresnék valami elborult elméjű törvényen kívülit, és őt nyaggatnám, hogy mutassa körbe a világot. Persze erre a célra Teddy-t alkották meg, de ki a csudának kéne Teddy? Mondjuk így könnyen nagy a szám. Ha tényleg bejuthatnék Wesworldbe az a szomorú helyzet, hogy tényleg Dolores vagy Teddy kéne nekem, hogy ne pánikoljak be az egésztől. Mármint ha tényleg leszállnék a vonatról és ott lennék a vadnyugaton, egyedül, ismerősök nélkül, hát akkor… Fogalmam sincs, mit csinálnék. Elkezdenék prédikálni, hogy „Azt a rohadt, ti tényleg nem tudjátok, hogy nem vagytok igaziak, pedig aaaannnyira igazinak tűnik az egész!”. Pedig nagyon is igaziak.

Igazából nem különösebben az izgat, hogy Én Wesworldbe menjek.

Az izgat, hogy csinálják meg az én karaktereimet is legalább ennyire igazira! Ő majd ellesz helyettem is a világban!

Nem kellett sokat dolgoznom rajta, hogy feltűnjön egy fickó… Persze esélytelen, hogy én a következő néhány évben westernt írjak, de ki érdekel? Rám fért már a egy kis változatosság.